Moszkva nevezetességei, Moszkva látnivalók, Arbat

Moszkva nevezetességei, Moszkva látnivalók,    Arbat

Arbat, Moszkvai látnivalókMoszkvában az Arbat a  központi utca és a környékén levő városrész, melynek valószínű, hogy  ”külváros” jelentése arab szóból ered. Ez volt a neve a  XV-XVII. sz-ban a moszkvai Kreml és a mai Szadovoje kolco között elhelyezkedő  városrésznek, melyben leginkább türk kereskedők és iparosok éltek. Az itteni utcák nevei a foglalkozásaikat tükrözték, ilyen volt például a Plotnyikov – ács, Gyenyezsnüj – pénzváltó, Szerebrjanüj – ezüstműves.
Az Arbat utcát később a  XVIII. sz-ban az arisztokrácia kezdte belakni, azonban az 1812-es tűzvészt követően  az újjáépítésnél már inkább földszintes és egyemeletes magánpalotákat terveztek ide. A XIX. sz. második felétől már többemeletes bérházak, elegáns luxus szállodák és üzletek építése kezdődött meg. A közlekedést ebben az időben lóvasúttal oldották meg, később azonban elkezdődött a villamos közlekedés.Arbat, Moszkva nevezetességei
Sztálin idejében kormányzati útvonalként használták, ezen az  utcán hajtatott minden nap a  Kremlbe, fokozott biztonsági intézkedések mellett Sztálin.  1974 és 0986 között átalakították sétáló utcává, ennek kapcsán hamarosan valóságos turista látványosság lett, az utca ekkor  régiség és ajándékboltokkal volt tele.  Az utca végében látható az impozáns Külügyminisztérium épülete, mely a Hét nővér egyike.
Az Arbat nagyon sok híres embernek volt otthona, ebben az utcában élt Puskin,  lakása ma múzeumként látogatható.
Az Arbaton található még a nagyon nagy hírű Vahtangov színház.

Leave a Reply